Hozzávalók

  • 60 dkg liszt,
  • 10 dkg ráma,
  • 15 dkg porcukor,
  • 1 púpozott teáskanál szódabikarbóna,
  • 2 egész tojás,
  • 4 evőkanál langyos méz,
  • 4 evőkanál tejföl,
  • csipet só,

Krém

  • 3 vanília puding,
  • 1 l tej,
  • 1 ráma,
  • 20 dkg porcukor

Elkészítése

A lisztet a szódabikarbónával összeszitáljuk, hozzákeverjük a porcukrot. Ehhez aztán mindent egyszerre tesszük, a tojásokat csipetnyi sóval felverjük, hogy egynemű legyen, a mézet (vegyes virágméz) a tejfölt, a rámát is megolvasztva, langyosan adjuk hozzá és jól kikeverjük.
Négy felé osztjuk, kicsit pihentetjük, majd amilyen vékonyra csak lehet illetve tudjuk, kinyújtjuk, tepsi hátán picit túl sütjük, ettől lesz barna.

A krém puding és ráma, ami cukorral habosra van kavarva, valamint tehetünk bele 3-4 evőkanál rumot, egy vanília aromát.
A második krémre vékonyan barack lekvárt kenünk, azért így mert a lekváron nehezebb a krémet kenni.

Ez egy nagyon nagy adag,, ha kisebb a tepsi, vastagabb a tészta.
Összeállítás után deszkát teszünk rá, arra valami nehezéket, így jól összenyomja a lapokat, másnap csokival bevonjuk.

Mézes krémes

 

Ezt a süteményt fogyasztás előtt 1 – 2 nappal el kell készíteni, mert addigra fog kellően megpuhulni, összeérni a süti.

35×40 es sütőlemezen sütjük

Cimke: , , ,

Bejegyzés közzétéve ekkor 2013, augusztus 1, csütörtök idő 13:01 ebben a kategóriában: Karácsonyi, Krémes sütemények, Mézes sütemények. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 bejegyzésben. Trackback kikapcsolva.