Hozzávalók

  • 2 nagy pohár tejföl (2×450 g),
  • 6 evőkanál kristálycukor,
  • 3 csomag vaníliás cukor,
  • 1 kávéskanál rumaroma,
  • 1 nagy csomag babapiskóta,
  • kakaópor,
  • tej és
  • capuccinópor

Elkészítése

Egy pohár tejbe keverünk annyi capuccinóport, mintha meginni szeretnénk. Cukor ne legyen benne, ezután tányérba öntsük ki, ne pohárban legyen!

A tejfölt a kristálycukorral, vaníliás cukorral, a rumaromával összekeverjük. Jénai edény aljára teszünk egy keveset ebből a kapott krémből, és a piskótákat elkezdjük belemártogatni a tányérba kiöntött capuccinóba, hogy felszívja azt, de éppen csak egy pillanatra, mert különben eláznak a piskóták. Tehát az alsó krém tetejére tegyünk egy sor ilyen módon megmártott babapiskótát, majd megint krémet tegyünk és pakoljuk a rétegeket piskóta és krém formájában, ameddig el nem fogynak. De a legvégére mindenképpen krém kerüljön, ami fedje be a piskótákat.

 

Ezután a tetejét meghintjük kakaóporral, vagy capuccinóport is szórhatunk rá vegyesen. Tegyük kicsit hűtőszekrénybe, ezalatt a kakaóport is beissza a krém és a babapiskóta is kellőképpen megpuhul. Az alsó réteg krémet szépen magába szívja majd a legalsó réteg babapiskóta.

Hamis_tiramisu

 

Jó étvágyat!

Forrás: Etelka

Egyik kedves hozzászóló tanácsa, ötlete:

-ÉN MÁR NEM A SZOKÁSOS VERZIOBAN KÉSZÍTEM MERT ÚGY MÁR UNCSI HANEM CSILIS CSOKIVAL ÉS FANTASZTIKUS ÍZ KEREKEDETT KI BELŐLE!!

– Én natúr vajkrémmel csinálom, úgy még jobb plusz tojássárgája plusz a tojásfehérjét fel kell verni és úgy hozzá adni, úgy még krémesebb!

 

Cimke: , , , , ,

Bejegyzés közzétéve ekkor 2013, április 6, szombat idő 18:09 ebben a kategóriában: Finom sütemények, Sütés nélküli sütemények. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 bejegyzésben. Trackback kikapcsolva.
admin szerint:

Köszönjük a segítséget kedves Netilcsi! Szeretettel várunk máskor is:admin

netilcsi szerint:

Ilonkaackermann! Én valószínű fele-fele arányban tennék bele 1 doboz mascarponet és 1 doboz 14%-os tejfölt.

ilonkaackermann szerint:

Kiszeretnem probalni. Itt nalunk a 14%-os tejfol amit eddig hasznalok. Ez jo lesz ? vagy inkabb tegyek mascarponet bele. Egyszerunek hangzik nagyon. A “MOTTOM” mindig ez volt : Minnel egyszerubb annal nagyszerubb. Koszi a sok jo receptekert.

Anna szerint:

Én a mascarponet natúr vajkrémmel szoktam helyettesíteni. Még az sem mondta meg róla eddig, hogy nem igazi, aki addig váltig állította, mennyire nem lehetne ezzel őt “becsapni” :)

admin szerint:

Sok sikert kedves hnejudi!

hnejudi szerint:

holnap megcsinálom